bejegyzés,  blog,  coaching,  tervezés,  változás

Jobb izgulni, mint megijedni!

Miközben mentorom – Polgár Lili – szavait hallgattam a Facebookon, rengeteg gondolat öntötte el az elmémet. Muszáj leírnom, mert szétszakad a fejem. Lili gondolatai és az enyémek, meg anyukám emlékei találkoztak és ez az írás született belőle.

Bevallom, kissé megpadlóztam az elmúlt pár napban. A COVID-19 vírus és a körülmények és pánik és tudatlanság és felelősség és még ezer cikázó fogalom. Túlreagálom? Nem reagálom túl? Maszk? Nem maszk? Van maszk? Kész! Állj meg ember, mert megzavarodsz! Szerencsére mindig van hova nyúljak! A józan ész, a coach szemlélet, a trénerem, a férjem és a barátaim. Nagy levegő, gondolkodj! Dolgozd fel! Cselekedj előremutatóan!

Olyan helyzet alakult ki, amiben még nem sokunknak volt része itt Európában. Hasonló szituációban csak szüleink, nagyszüleink, dédszüleink voltak. Anyut leültettem jó pár napja és kértem meséljen 1956-ról. Hogy volt? Mit csináltak amikor új és ismeretlen volt minden és semmi nem volt többé olyan, mint azelőtt? Hogy élték a napjaikat? Mi tartotta bennük a lelket? Mondhatod, hogy a mostani helyzetet ne hasonlítsam össze 1956-tal. Persze, értem és igaz is. De ha az érzelmi vonulatot nézzük, nagyon hasonló az, amin az ember most lelkileg átmegy.

Anyu 1956-ban Kőbányán lakott az Éles saroknál, a sörgyárhoz közel. Azt mesélte nekem, hogy a maszek vegyesboltos Havaldának volt egy fülese, hogy marha vagonok vannak a kőbányai vasúti síneken és el is szabadult néhány állat. Lakott a házukban egy AVH-s tiszt. Ez a tiszt, a boltos Havalda, a szomszéd Vitovszky Sanyi bácsi és nagyapám elindultak a vasúthoz marhát lopni. Az AVH-s tiszt kellett, hiszen ha rajtakapják őket, helyben ítélet lett volna a sorsuk. Az AVH-s tisztnek is volt családja, így nem is volt kérdés, ő is a 3 férfival tartott. Sikerült is egy nagy állatot megszerezzenek és az Éles saroknál, a ház mögötti porolón levágták a szegény tehenet, majd kimérték a húsát a teljes nagy házblokknak. Persze ingyen. Volt olyan nap is, amikor lencsefőzeléket főztek a mosófazékban az egész lépcsőháznak. Aztán az is megtörtént, hogy a maszek Havalda odaadta mindenét az embereknek a vegyesboltjából. Senkinek nem volt munkája, gyakorlatilag csak bíztak benne, hogy lesz másnap valahogy valami ennivaló és nem lövik szét a házukat az oroszok csak úgy viccből. Tehát a nagyszüleim alkalmazkodtak a körülményekhez, támogatták egymást és kihozták a helyzetből a maximumot. Féltek? Biztosan voltak akik féltek. Ahogy nagyapám ismertem, ő inkább izgatott lehetett és mindig valami csibészes megoldáson törhette a fejét. Kalandnak fordította le az agya a veszélyt és a félelmet. Ha nem így lett volna, papa és a többiek nem tudták volna túlélni az egész szörnyű időszakot és nem tudtak volna ráadásként sok száz embernek segíteni.

Szerencsés vagyok! Amióta élek, nem kellett mégcsak hasonlót sem megtapasztalnom, mint a családom idősebb tagjainak. Nincs háború, nem lőnek ránk, van tető a fejünk fölött, van mit ennünk. Kvázi nyugalmas az életünk. Bár most itt ez a vírus. A biztonságos életünket hirtelen megtámadta.

Azt tudtad, hogy az ember egy támadásra 3 féle módon reagálhat? Vagy visszaüt, vagy elfut, vagy lefagy. Mindegy melyik típus vagy te, a lényeg, hogy tuti első blikkre a félelem önti el a tested, aztán reagálsz valahogyan a 3 közül. Velem is így történt! Megijedtem. De nem feltétlenül attól, hogy megbetegszem, hanem először attól ijedtem meg, hogy életemben először nagyon nem éreztem magam biztonságban, bizonytalanság vett erőt rajtam. Ősi ösztönként ilyenkor támadóállásba lendülünk, figyelünk mindenre ami mozog. Pont úgy, mint réges-régen az ősember reagált a veszélyre. Anti-stressz hormon, kortizol önti el a testünket és harcolunk, vagy futunk az életünkért. Ezt az állapotot az ősember rövid ideg tartotta fent, ahogy elmúlt a veszély, vagy visszatért nála a normál állapot, vagy meghalt. A mai emberekre nem a kardfogú tigris a veszélyes, hanem sok egyéb látható és láthatatlan dolog. Többnyire nem is mindig definiálható igazán miért vagyunk éjjel-nappal támadóállásban és miért fürdik az idegrendszerünk a kortizol anti-stressz hormonban. Gyakorlatilag ez olyan, mintha minden pillanatban attól félnénk, hogy valami az életünkre tör. Hihetetlenül fárasztó és hosszú távon kinyírja az embereket, hiszen pánikot okoz és az immunrendszerünket is megterheli. Ilyen állapotban ráadásul rossz döntéseket hozhatunk és ezzel tovább ronthatjuk a helyzetet.

Itt van ez a vírus. Mikor az első sokkból kicsit megnyugodtam és a félelem érzése kicsit kiengedett, úgy döntöttem nem elfojtom ezt az új érzést, hanem kezelem. Átgondoltam mi van most!

Az van most, hogy belecsöppentünk egy olyan világháborúba, ami nem a hatalomért folyik, hanem az egészségünkért. Ennyi a különbség háború és háború közt! Van egy ellenség, ami olyan, mintha az orvlövészek egy hadseregbe tömörülnének. Ezek ellen indulunk mi, akik közül a többség eddig fegyvert sem látott életében. Persze a mi seregeinknek is vannak hivatásosai. Az egészségügyben dolgozók, a különböző egyenruhás alakulatokban dolgozók, a boltokban dolgozók, a tömegközlekedésben dolgozók, a fuvarosok-sofőrök-futárok-taxisok, a postások, a kukások, a takarítók, a háttérben láthatatlan: logisztikusok, beszerzők, informatikusok, különféle szakemberek, a termelésben helytállók (drága férjem is itt harcol) és ide sorolhatjuk a döntéshozókat, politikusokat is, akik a mostani helyzetben a mi oldalunkon a védelem gerincét alkotják.

Mit tehetnek az olyan civilek ebben a helyzetben, mint mondjuk én és a családom? Először is VAN JOGUNK MEGIJEDNI! Nyugodtan tedd meg, ne fojtsd el! Ez egy tök természetes reflex! Amire nincs szükség, az a pánik! Szóval! Hagyd, hogy támadóállásba lendülj és elöntsön a kortizol, de ez csak arra legyen eszköz, hogy lendületet vegyél és elkezdj gondolkodni!

Mi a jelen helyzetben a félelmed? Gyűjtsd össze! Van alapja? Vizsgáld meg! Van lehetőséged tenni valamit, hogy enyhüljön benned a feszkó, hogy elmúljon a félelem? Keress megoldásokat! Cselekedj!

Például én nem szeretném a napjaimat pánikban és káoszban élni. Nekem az a célom, hogy pár napon belül berendezkedjek egy átmeneti, itthoni életre a gyerekeimmel és a férjemmel úgy, hogy ne bolonduljak meg. Pillanatnyilag gyűjtöm az adatokat és az infokat a sulik miatt, a saját munkámat illetően, a férjem munkájával kapcsolatban. Szóval hagyok magamnak pár napot, hogy tudjam miből tudunk főzni. Aztán meg fogom tervezni a napirendünket, megnézem milyen lehetőségeket tartogat nekünk a helyzet és mi magunk így együtt. A team 4 fős. Anyukámnak és testvéremnek is egyedül kell boldoguljon, azaz csak fizikális értelemben, mert egyébként folyamatos online kapcsolatban állunk és támogatjuk egymást, főleg anyát. Online a kapcsolatom a barátaimmal és az ügyfeleimmel is. Mennyivel jobb ez így mint 56-ban nem? A bizonytalanság legyőzésére kialakítunk valamit majd így együtt, egy szabályrendszert, egy kapaszkodót, elkezdjük alkalmazni és időről-időre felülvizsgáljuk. Optimalizáljuk. Betartjuk. Lesz rá időnk bőven! Mondhatom, így már egészen izgalmasnak is tűnik a feladat nem?

Azt tudtad, hogy az izgatottságnak más a hormonja, mint a pániknak? Pedig a fizikai megjelenése nagyon hasonló a két érzelemnek! Viszont ha izgatott vagy, az nem negatív! Az adrenalin önt el és nem a kortizol! Ha feszült, ideges vagy, mondd inkább azt, hogy: jajj de izgatott vagyok! Az elméd másképp értelmezi majd, a szervezeted másképp kódolja, az idegrendszered hálás lesz érte! Hosszútávon a tested is!

Még pár jó tanács – a mentorom, Lili live adása alapján:

  • ne helyezd messzi jövőbe a fókuszodat, mert akkor nem éled meg a napjaidat és nem tudod kézben tartani a helyzetet, megborulsz. Ezen kívül semmi nem biztos, nem tudni mikor lesz vége és sok tényező nem is tőled függ. Nincs sok értelme a jövőt tervezgetni, mi lesz a járványt követően. Maradj a mában! Nagy meló lesz mi?
  • gondold át, a mostani helyzetben mire van ráhatásod? Amire van, az azért nem nyomasztó, mert kézben tudod tartani. Tedd meg! Amire nincs hatásod, az meg azért ne feszítsen, mert nem a te dolgod!
  • ne hagyd, hogy haszontalannak érezd a napjaidat! Olvass, képezd magad, tanulj, csinálj csupa olyan dolgot, amit régóta halogatsz és pillanatnyilag is meglélphető. Vezess naplót! Az nagyon jó, ha ki akarod magad „tombolni” kicsit. Vagy vezess fordított listát, azaz mindent írj fel amit a nap folyamán elvégzel, hogy láthasd este, mennyire tevékeny voltál napközben!
  • segíts másoknak! Ez nagyon interaktív téma! Konkrétan órákig tudnék róla beszélni hogyan lehet. Tudod miben vagy jó ugye? Használd a szuper képességeidet segítségre! Bármi belefér! Hajrá!
  • csak hiteles forrásból tájékozódj! Ne hagyd magad manipulálni, agymosni, befolyásolni, támadóállásba hozni! Relaxálj, meditálj, de legalább igyál egy pohár bort! Mértékkel belefér!

Szerinted 1956-ban hasonló gondolatok lehettek az emberek fejében? hasonlóan oldották meg? A nagyapámat, amikor a bérház padlására ment a mosófazékért, biztosan az adrenalin hajtotta. Legyőzte a félelmet és rövidtávú feladatokat oldott meg a közösséget szemelőtt tartva. Nekünk most pont ez a dolgunk! Civilek vagyunk egy fura háborúban és az a dolgunk, hogy otthon maradjunk, csökkentve a hivatásosok feladatait. Őrizzük meg a józan eszünket és biztosítsuk a hátországot, a bázist a jövőhöz.

1956-ban a 4 éves anyukámnak csak az lett volna a feladata, hogy ne kövesse nagyapámat az emeletekre, mert az életveszélyes volt, de ő mégis ott csúszott követve az apját és megőrjítve az anyját. Anya azóta már négyszeres nagymama és napok óta önként otthon van. Nyugdíjas és imádja az életet, az unokáit. Megér neki akár pár hónap karantén is annyit, hogy még sokáig velünk lehessen. Ha már egyszer 56-ot túl élte!

A gyerekeink pedig ebben a helyzetben is tanulhatnak! Mindegy hogy online, meg kezdetben bénázva, de van rá lehetőségük. Ez azért szintén nem semmi!

Csak hogy én is hasznosságot érezzek, engedd meg, hogy adjak neked valamit! Ha úgy alakul, hogy támadóállásba lendülsz az elkövetkező napokban és elöntene a stressz hormon, keress meg mielőtt masszív pánik lenne rajtad úrrá! Írj rám! A vírus helyzet alatt térítés nélkül alkalmazom rajtad pár lépésben ami nekem is mindig segít! Varázsoljuk át együtt a kortizolt adrenalinná!

Kívánom a legjobbakat mindenkinek és #maradjotthon!

Virtuálisan ölellek: Anita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük