blog,  célok,  coaching,  fejlődés,  önismeret,  útkeresés,  változás

Hit és támogatók

Megosztottam a facebook oldalamon mentorom és példaképem Polgár Lili írását a minap, ami arról a 8 kincsről szól, ami bennünk rejlik, amire vigyáznunk kell, amit kamatoztatni vagy éppen gondozni kell.

Az írása engem is elgondolkodtatott, ebből született a mai poszt is.

Két kincsünk kicsit szorosabban is összekapcsolódik, egymás nélkül nehezen működnek, bár nem példanélküli, és persze mindig vannak kivételek is.

Ez a két kincsünk a hit és a támogató közeg. Talán nem is bonyolult összefüggést találni, miért erre gondoltam. A hit persze rajtunk múlik, szó se róla. Ha nem hisszük el, ha nem TUDJUK, hogy képesek vagyunk valamire, valószínűleg tényleg nem fogjuk tudni megcsinálni sem.  Viszont egy hosszabb úton néha elfáradhat az ember, megrendülhet a hite önmagában, a sikerességében, és ekkor lép színre, ekkor jön jókor a támogató közeg. Kik lehetnek ők? Bárki. Egy barát, egy szülő, egy társ, egy kolléga, vagy egy anonim csoport. Szerencse fia/lánya vagy, ha mind egyszerre 😀 (De alapvetően mindegy és nem is a támogatók száma határozza meg, hogy biztonságos közegben érezd magad). A lényeg, hogy olyan ember (emberek), aki teljes mellszélességgel melletted áll, és felemel; nem lebeszél, hanem támogat, nem okoskodik, hanem elfogad, nem legyint a céljaidra, hanem segít, ha úgy hozza a helyzet. Támogat, elfogad, segít.

Vannak csalódások, igen. Talán a te életedben is voltak olyan emberek, akikben megbíztál, támogattad őket, és amikor szükséged lett volna a segítségükre, egyszerűen kifaroltak a szituációból, vagy faképnél hagytak. Sőt, sok esetben pont onnan nem kapod meg a támogatást, ahonnan evidens lenne. Például a családtól. Sok történetet hallottam arról, hogy épp a szülők, nagyszülők, közeli rokonok voltak azok, akik nem hittek szerettük sikerében, abban, hogy képes megtenni, véghezvinni valamit. Nemhogy nem támogatták ezek a családtagok a gyerekeiket, de épp ellentétes hatással bírtak életére. Szomorú, de ilyen is van. Aggodalomra azonban nincs ok, ezen a csalódáson azért a legtöbb ember keresztülmegy, és érdekes módon valahogy mégis mindig mellénk sodródik valaki, aki többé/mássá válik, mint egy kolléga, egy ismerős, egy társ, aki pótolja azokat az embereket, akik nem kívánnak részt vállalni a fejlődésünkben.

Az igazi támogatót onnan ismered fel, hogy mindig ott van. Akkor is, ha rossz passzban vagy, akkor is, ha öröm ér. Nem fizikai jelenlétre gondolok ám, hanem arra, hogy tudod, az agyad egy rejtett zugában ott van mindig, és az elsők között van, akivel meg akarod osztani a történéseket. Akár a legjobb barátod. Egyébként lehet ám 2in1 😀 Nálam például így van. A legjobb barátom egyben a legnagyobb támogatóm, legbiztosabb támaszom is! Mindig hisz bennem, akkor is, amikor én legyengülök, amikor azt mondom, ez most túl nagy falat. Mindig meghallgat és megosztja az ő nézőpontját, de sosem ad tanácsot, mert tudja, az ő megoldásai rajtam nem segítenének, azokat nekem kell megtalálnom. Mindig helyre tud rázni, akkor is, amikor teljesen célt tévesztek, feladnám. Rajta kívül még két ember van, aki rengeteget segít, és akikkel oda-vissza működik ez a lelki adok-kapok, az a fajta támogatás, amire egy-egy cél eléréséhez is szükségünk lehet. Mi négyen, barátok, és egymás támogatói is vagyunk. 4 nő, 4 külön élet, 4 teljesen különböző személyiség, 4 eltérő nézőpont, mégis, ott az a bizonyos kapocs, ami nélkül kevesebbek lennénk. Összesodródtunk az évek alatt, mióta ismerjük egymást, nem volt ez mindig így. De boldog vagyok, hogy eljutottunk idáig, hogy egymás támogatói, építői, hallgatói lettünk, hogy gyarapítottuk és gazdagabbá tettük egymás életét azáltal, hogy adni tudunk, ha néha csak egy őszinte, bátorító szót is.

Egyébként, bármilyen furcsán hangzik, nem biztos, hogy egy-egy támogatód teljesen végig fog kísérni egy célod elérésében. Elképzelhető, hogy csak bizonyos időszakban segít, de akkor nagy lökést ad. Azt adja, amire éppen a legnagyobb szükséged van. Mondok egy példát. Jópár éve, még amikor 3. gyerekemmel voltam otthon, éreztem, hogy valami nem stimmel, nem kerek (ugye ismerős?). Kínlódtam, kerestem az utakat, mi a baj? Arra jutottam, hogy semmi nagy gond, de ahhoz, hogy előre lépjek, el kell mennem egy angoltanárhoz, hogy jól beszéljek angolul, és így nagyobb esélyekkel vágjak majd neki a munkakeresésnek, ha eljön az ideje. Vanda akkoriban költözött haza Angliából, fiatalabb volt nálam (huszonéves), és túlélt egy rákot. Az angol mellett rengeteg dologról beszéltünk, és bár barátok éppen nem lettünk, de ő beszélt nekem először egóról, önismeretről, célok eléréséről, a túlélésről. Őt láttam először könnyedén élni, úgy, mintha nem volna holnap, hiszen neki sokáig kérdéses is volt, lesz-e. Meghalni jött haza, és meggyógyult. Ma 4 gyerek anyukája, és Sidney-ben él. Nem tartjuk a kapcsolatot, de tudom, hogy nekem az a pár hónap egy nagy lökés volt az életemben, a gondolkodásomban, és befolyásoló tényező volt az életem alakulásában. Ha ő nem jön, akkor ma talán nem itt tartok, ebben biztos vagyok. Szerencsére jött.

 

 

És a végére akkor egy kis feladat: Gondolj a kapcsolataidra! Van az életedben olyasvalaki, akire azt tudod mondani, hogy támogató közeget nyújt? Olyan valaki, akire igaz ez a 3 szó? Ha van, kik ezek a támogatók? Fel tudsz sorolni 10 embert név szerint? Írd le magadnak és meríts erőt belőle. Sőt, akár fel is hívhatod és meginvitálhatod egy kávéra J

 

A hited legyen erős, és szerezz egy támaszt, mert így fogsz tudni csak elérni a célodig, legyen az bármi.

Csók, drágáim!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük